Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a járművek ünnepélyes budapesti átadásakor emlékeztetett: a kormány 2010-ben Magyarország biztonságának növelését ígérte, és vállalásait lépésről lépésre teljesíti.

Növelték a közbiztonságot, a vagyonbiztonságot, csökkentették a tűzesetek által okozott károkat, jobban óvják a polgárokat a tűzesetektől, valamint gyorsabban és hatékonyabban segítenek a katasztrófahelyzetekben - sorolta az eredményeket.

A belügyminiszter közölte: a technikai fejlesztések során sajátos utat jelöltek ki, hogy "a befektetett energia a legjobban hasznosuljon". Elsősorban a gyakorlati igényeket vették figyelembe, vizsgálták a legeredményesebben használható technikát, a magyar építkezési szokásokat, továbbá a leggyakrabban előforduló megoldásra váró katasztrófahelyzeteket.

Ezen elvárásokat figyelembe véve készült a Renault, a Rába és a BM Heros Zrt. együttműködésében tervezett és gyártott tűzoltóautó, és annak teljes felszerelése.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben készült el a hazai gyártású tűzoltóautó prototípusa, 2016-ban indult a sorozatgyártás. Ebben az évben 54 tűzoltóautó készül el, ezek közül adtak át csütörtökön huszonötöt - közölte Pintér Sándor.

A belügyminiszter kitért arra is, hogy a fővárosban 1999 óta "nem volt ilyen léptékű fejlesztése" a tűzoltóságnak.

Pintér Sándor szólt arról, hogy kiemelten fontos számukra az önkéntes tűzoltóságokkal való együttműködés, ezért "erősítik eszközparkjukat, működésük feltételrendszerét". A munkájukat segíti majd a most átadott öt felújított tűzoltóautó.

Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy a tűzoltói tevékenység nagy múltra tekint vissza a fővárosban: 1870 óta működik - Európában is az elsők között - hivatásos tűzoltóság. A most átadott tűzoltóautók közül hét a főváros védelmét szolgálja - közölte.

Tarlós István elmondta: az előző három évben a fővárosi katasztrófavédelem megközelítőleg kétmilliárd forint értékben 31 új gépjárművet vehetett át. Közölte, 2016-ban több mint 6000 tűzesethez és mintegy 7500 műszaki mentéshez, 2017-ben eddig 4000-et meghaladó tűzesethez és 6000 fölötti műszaki mentéshez kaptak riasztást a fővárosi tűzoltók.

A közreadott sajtóanyag szerint a 25 új Heros-Rába Aquadux-X 4000 típusú gépjárműfecskendővel együtt 2016 óta összesen 75 ilyen tűzoltóautó állt rendszerbe. A magyar járművek rendszerbe állításával a katasztrófavédelem gépjárműfecskendőinek átlagéletkora 15 évről 12,4 évre csökkent.