BELFÖLD
Szomor György a Moho Sapiens megszűnéséről beszélt az Önök kértékben
A 90-es évek népszerű televíziós sorozata, az Angyalbőrben hozta meg a sikert a Moho Sapiens számára. Az együttes a főcímdallal vált ismertté, néhány év után azonban a zenekar feloszlott. Ennek okáról tudhattak meg részleteket az Önök kérték nézői a zenekar alapítójától, énekesétől, Szomor Györgytől.
Lezárják a Puskás Aréna környékét – mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások szombaton Budapesten
Az Eurojackpot Szuperkoncert miatt lezárják az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, módosult útvonalon közlekedik a 75-ös és 77-es trolibusz is.
Mindent az álmokról – Az Almárium szakértője válaszol
Az emlékek, az aktuális érzelmi állapot, a stressz, a napi tapasztalatok és az alvási szokások mind hatással vannak az álmokra. Hogy szükséges-e aggódni az álmodás alatt vagy után tapasztalt különböző tünetek miatt, arról Zelena András tanatológus beszélt a Duna Almárium című műsorában.
Kettészakad az ország időjárása
Az ország egyik felében megvastagszik a felhőtakaró, a keleti országrészben azonban a fényes napsütésre számíthatnak.
Jó hírt kaptak a mezőhegyesi autósok
Csaknem 200 millió forintból aszfaltoznak le öt utcát a Békés vármegyei Mezőhegyesen.
Hídmosás mellett a 4-6-os villamos és a HÉV sem jár – mutatjuk a hétvégi forgalmi változásokat
A hétvégén karbantartás miatt rövidített útvonalon járnak a 4-es és a 6-os villamosok. A vágányzár ideje alatt pótlóbuszokkal lehet közlekedni. Szombat reggel fél hét és délután fél kettő között tisztítják a Margit hidat, ahol útszűkület várható, de a karbantartás a H5 -ös (szentendrei) HÉV vonalának egy szakaszát is érintik, amelyet pótlóbuszokkal vált ki a fővárosi közlekedési vállalat.
A konstantinápolyi anyaszentegyház vezetése a magyarok szeretete miatt látogatott el az országba – I. Bartholomaiosz a Pannonhalmi Főapátságban
„Szívből jövő személyes áldásunkat adjuk e nép »boldogulására, hitére, lelki egyetértésére«” – jelentette ki a főpap.
Európának normalitásra van szüksége! – a KDNP EP-képviselője szerint a jelenlegi európai politikai elit teljesen elfordult a valóságtól
Közölte, az EP-ben tapasztalható korrupcióra „elképesztő” válaszokat adott testület, amely mindent megtett az ügyben, csak éppen a helyzetet nem kezelte.
Egyre nő a háború eszkalálódásának veszélye a honvédelmi miniszter szerint
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Brain Bar 2023 jövőfesztivál Küszöbön a háború (Violence next door) című panelbeszélgetésén vett részt.
Befejeződött a szóló autóbuszok cseréje Debrecenben
A közösségi közlekedés stratégiai terület a városban, ezért folyamatos fejlesztése kulcsfontosságú.
2023. szeptember 23. szombat, Tekla napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg